A következőt pusztán gyakorlásból írtam. Kipróbálva milyen, ha véresszájú konzervatívként írsz egy kommersz témáról: Általában konzervatív érzületű emberként, persze mindennemű sovinizmust félretéve, nehezen tudom feldolgozni a hadseregbe álló nőket. Az eredeti értelemben vett családmodellel nehezen összeegyeztethető a bevonuló anyuka képe, mégis talán a kommunizmus éveiben oly népszerű, propaganda célú mesediákon voltak utoljára a szocialista embereszménynek olyan lényei, a szuperanyukák, akik miután elküldték a gyereket iskolába, mentek egy kört a szputnyikkal és mellékesen legyőztek két sztahanovista sormunkást. Persze az ideák változnak, az emberek is más beállítottságúak, de amikor egy nőnek az kell jelentsen lakhatási és megélhetési alternatívát, hogy bevonul és majd lesz szolgálati lakása, meg kedvezménye a tömegközlekedésre, akkor kellene kinyitni az agysejteket uraim. Minden bizonnyal, vannak olyan nők akiknek ez minden vágya, de legtöbbjüket távolról sem a honvédelem nemes eszménye viszi a seregbe... Hogy lehet az, hogy az emancipáció jótéteményeibe, mint kényelmes fotelbe süppedve, hagyjuk, hogy a nők akiknek védelmére mind biológiailag, mind történelmileg eleve hivatottak vagyunk, kényszerűségből kerüljenek olyan munkakörbe ami tipikusan a férfiak sajátja. Nem azért, mert kisajátítjuk és nem osztjuk meg a játékunkat, hanem mert könnyen pótolhatóak vagyunk. Ajánlott irodalom: Robert Merle – Védett Férfiak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.